A rendezvény menete
A
vendégek a Nyugati pályaudvarról nosztalgiavonattal érkeznek a
Vasúttörténeti Parkba, ahol a hostessek az Orient Csarnokba kísérik
őket. Szalonzene szól a műsorkezdésig, miközben a pincérek frissítőket
kínálnak. A házigazda köszönti a megjelenteket, majd felkonferálja a
műsort, amit az étkezés követ. A svédasztalon feltálalt ételeket állva
fogyasztják el. Az étkezés befejezése után élőzenekar szórakoztatja a
vendégeket. A nosztalgiavonat - előre megbeszélt időpontban -
biztosítja a vendégek visszajutását a Nyugati pályaudvarra.
Teremberendezés
A
büféasztalok az Orient Csarnok egyik oldalán két italpult között
kerülnek elhelyezésre. Elszórtan megfelelő számú könyöklőasztal áll a
vendégek rendelkezésére. A különleges dekoráció része a két gőzmozdony
és egy öreg postakocsi működő postahivatallal.
A fenti koncepció az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza: