2009. augusztus 22-23.10:00-18:00

III. Kerti Vasutak Találkozója és Kiállítása

"Ahol kicsiny mozdonyok zakatolnak, ott van a Vasúttörténeti Park"

 

Utazz gőz- vagy dízelmozdonyok mögött Európa legnagyobb, vasúti élményparkjában! 

KERTI VASUTAK, MOZDONYMODELLEK, GŐZGÉPEK KIÁLLÍTÁSA

 

A 2006. augusztusában elkészült kerti vasút sikerén fellelkesülve, a park vezetősége elhatározta, hogy meghívja a környező országokban, ill. Magyarországon magán tulajdonban lévő kisvonatokat egy találkozóra.

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre ez a népszerű rendezvény itt a Vasúttörténeti Parkban, és mint minden évben, most is újdonságokkal kecsegtet az idei hétvége. Ismét várjuk a környező közép-európai országok kicsiny gőzöseit és más különleges gőzzel működő gépeit, de természetesen a  rendezvényen részt vesz a park kisgőzöse is, amely a 203.001-es pályaszámú gőzmozdony eredeti, 1:10-es kicsinyített másolata. Érdekessége, hogy Prause Gyula magyar öntőminta–készítő asztalosmester tervezte és építette 1912-1950-ig.
A találkozón a működő kismozdonyok mögé felülhetnek gyermekek és felnőttek, mely teljessé teszi az élményt.


NYITVA TARTÁS
A rendezvény naponta 10.00-18.00-ig látogatható.

 

BELÉPŐJEGY ÁRAK

Gyermek/Nyugdíjas/Vasutas: 800 Ft

Felnőtt:  1400 Ft

Családi: 3000 Ft (2 felnőtt + 2 gyermek)

Az interaktív programokra külön jegyváltás szükséges.

Mozdonyvezetés: 1000 Ft/4 fő (gőzmozdony van ezen a hétvégén!)

Hajtányozás: 500 Ft/hajtány,

Kerti vasutazás: 400 Ft/fő

Csajka sínautó: 500 Ft/alkalom (max. 3 fő)


CÍM 
 Magyar Vasúttörténeti Park: 1142 Budapest, Tatai út 95. 


MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
  Magyar Vasúttörténeti Park Budapesten a XIII. és a XIV. kerület határán fekszik, párhuzamos a Reitter Ferenc utcával és a Béke úttal.

AUTÓVAL

a Róbert Károly körút felől a következő útvonalon célszerű megközelíteni a parkot : a XIII. kerület, Reitter Ferenc utcára rákanyarodva, tovább egyenesen Újpest irányába, majd a Rákos-patakot elhagyva a Dolmány utcába (múzeum tábla jelzi a parkot) jobbra befordulni, amely egyenesen a park bejáratához vezet.

Tömegközlekedéssel

-  30-as és a 30A autóbusszal a Keleti pályaudvartól, vagy Újpest Központtól (leszállás a Rokolya utcai megállónál)

- 120-as autóbusszal az Árpád-híd pesti hídfőjétől, vagy Újpest központtól (leszállás a Reitter Ferenc utcai megállónál)
- 14-es villamossal Lehel tértől, vagy Újpest Központtól (leszállás a Rokolya utcai megállónál)

Cím:   Vasúttörténeti Park
            Budapest, XIV. kerület, Tatai út 95.
            Tel.: (+36 1) 450-1497
            
info@vasuttortenetipark.hu

Ez az oldal az alábbi címen érhető el:
http://www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/5/esemeny/237

MÁV Nosztalgia Kft.

1068 Budapest, Nyugati pu. Tel.:/Fax: (36 1) 269-5242
1142 Budapest, Tatai út 95. Tel.: (36 1) 238 0558, Fax: (36 1) 238-0559
E-mail: utazas@mavnosztalgia.hu
Web: http://www.mavnosztalgia.hu