Magyar English Deutsch






Családinet

Kölyökbirodalom

2009. április 17-18-19.

III. Oldtimer Expo

Megint az oldtimereké a pálya!

2009. április 17. és 19. között a Vasúttörténeti Parkban mintegy 200 járműcsodát tekinthetnek meg az érdeklődők, több mint 5 ezer négyzetméteren. A modellek 80 százaléka eddig még nem mutatta meg magát a nagyközönségnek, vagyis azok sem csalódnak majd, akik már tavaly és tavaly előtt is kilátogattak az eseményre!

A fedett csarnokban és a szabadtéren is várják a kíváncsiskodókat a múlt nagy képviselői: lesznek autók, buszok, motorok, kerékpárok, teherautók és korhű mentőautók is.

Természetesen idén is van ok összekoccintani a pezsgőspoharakat: ünnepel az Audi, a Mini és a Morgan is!

Az évfordulók mindig a különlegesség ígéretét hordozzák magukban. Ilyenből lesz most bőven! Idén a 100. születésnapját ünnepli az Audi. Ebben az évben minden eddigit felülmúlva tisztelegnek a négy karika egymásba fonódása előtt. Az ingolstadti múzeum is kitesz magáért: jó néhány ritkaságot küld a kiállításra.
100 éves a Morgan! A szakértők szerint ez a járgány maga az élő kövület. Egyes modelljei – a britek nagy hagyománytiszteletétől övezve – a 30-as évektől formailag szinte jottányit sem változtak.

Jubilál a Mini! Hihetetlen, de 50 éves ez a fiatalos, fürge kisautó! A legenda és tisztelői a Park Nyugati csarnokában, a „Mini-térben” meglepetésekkel készülnek. Azt már most elárulhatjuk, hogy látványos programokról van szó…
60 éve fogtak össze azok az országok, amelyek aztán a KGST zászlaja alatt egyesültek. Ezen államok járműcsodái is szerepelnek majd az eseményen. 

A III. Oldtimer Expo-ra már Európa legrégebbi aukciós-és zálogháza is felfigyelt. Az 1707-ben alapított Dorotheum nem csak a felhozatalt méri fel, de saját oldtimereik egy részét is bemutatják. A név és a tradíció már önmagában is garancia a sikerre. 

A tavalyi év nagy közönségsikere, a 60. születésnapját ünneplő Kacsa most is megörvendezteti az érdeklődőket. A Citroën Club standján meglepetéssel várják a látogatókat, és a Klub tagjai csatlakoznak az Oldtimer Sokadalom nevű társrendezvényhez is. Ennek révén a hazai klubok, egyesületek, alkalmi társulások - az Oldtimer Expo-hoz igazodva - látványos felvonulással ünnepelnek, saját programokat szerveznek és így csinálnak igazi fesztiválhangulatot főváros-szerte.
Már hagyomány, hogy a múlt nem csak a közlekedési eszközökön keresztül köszön vissza: vendégeink megcsodálhatják a korabeli orsós magnókat, de kitelepül a Szentendrei Rádiómúzeum is - a gyűjtők nagy örömére.
Természetesen a gyerekekre is gondoltunk! Gólyalábasokkal találkozhatnak, és minden nap este 6-ig kipróbálhatják a Vasúttörténeti Park számos szolgáltatását. Azok az iskolai csoportok pedig, akik a nyitás napján, azaz pénteken déltől érkeznek, kedvezményt kapnak. Diákigazolványt mindenki hozzon magával, mert csak ennek felmutatásával lehet olcsóbb a jegy! 

A Vasúttörténeti Parkba idén is közlekedik Oldtimer buszjárat a Duna Plaza mellől, a Gyöngyösi utcából, ez természetesen most is ingyenesen szállítják az érdeklődőket szombaton 10.00 -18.00 között, vasárnap 10.00 -től 15.00 –ig

 Nyitva tartás:  

Április 17. 12.00-23.00
Április 18. 09.00-23.00
Április 19. 09.00-18.00
 Cím:
1142 Budapest, Tatai út 95.


Április 17. péntek

Modellautók, motorok börzéje, ezoterikus sátor, alkalmi gyermekprogramok: foglalkoztatók, légvár.

Az Oldtimer Expo vendége az 50 éves MINI. A legenda és tisztelői a Park Nyugati –csarnokában, a „minitérben” készültek a jubileumra. Egy csavarjaira lebontott oldtimer Minit építenek fel két nap alatt a hazai klub és egy nemzetközi szerelőgárda emberei. Webkamerával állandóan lehet majd követni a fejleményeket. A tervek szerint két nap alatt lesz járóképes! Igen, igen, a motor is alkatrészként épül fel…


Április 18. szombat

Az Oldtimer Sokadalom napja. Ez a társrendezvény a fővárosban készteti mozgásra a benevezett klubokat, intézményeket, alkalmi részvevőket. Folyamatosan bővülő programját a Sokadalom menüpont alatt keressék.

Az Oldtimer Expo vendége az 50 éves MINI A legenda és tisztelői a Park Nyugati –csarnokában, a „minitérben” mutatják be az örökzöld csöppséget természetesen más színekben is. Ünnepelni fognak…

A Langaléta Garabonciások felbukkanásai és alkalmi előadásai

18.00.-23.00. OT Buli és Klubsarok a Nagycsarnokban. 1/100-as Hajtányverseny. Kívánságra kihívásos alapon. A hagyományt teremtett megmérettetésre lehet készülni, előzetesen nevezni.

Április 19. vasárnap

Az Oldtimer Expo vendége az 50 éves MINI. A legenda és tisztelői a Park Nyugati –csarnokában, a „minitérben” készültek a jubileumra. Az időközben felépített Minit meg lehet csodálni a soktestvéres család standján.

A Langaléta Garabonciások felbukkanásai és alkalmi előadásai

18.00. az Oldtimer Expo bezár…
 
 
Társrendezvény:

OLDTIMER SOKADALOM

Az OLDTIMER SOKADALOM a márkaklubok, alkalmi társulások, egyesületek látványos felvonulásokkal, kitelepülésekkel fűszerezett hétvégéje, melybe klubnapok, közgyűlések, csoportos látogatások is kiválóan illeszkednek, legyen az autós vagy motoros szerveződés A közösségek által saját, független szervezésben kialakított programok az OLDTIMER EXPO-val egyidőben lebonyolítva igazi fesztiválhangulatot kínálnak a fővárosban. Az idén terveink szerint felállítunjk Budapest egyik frekventált helyén egy SOKADALOM PONT-ot, ahol az ott áthaladó oldtimerek utasai kapnak támogatóinktól ajándékokat. Az egyenlőség elvei szerint Alfától Zündappig terjed az ÁBC, tehát jöhet minden oldtimer.

 Belépőjegy árak:

Felnőtt:  1.800 Ft

Gyerek:    900 Ft (12 év alatt)

4 éves korig ingyenes

További információ: http://www.oldtimerexpo.hu/