2009. szeptember 19-20.

IX. Közép-Európai Mozdonyfesztivál
V. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozó

Gőzmozdonyok parádés versengése, nemzetek konyháinak gasztronómiai kínálata 

Immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a „Közép-Európai Mozdonyfesztivál” a budapesti Vasúttörténeti Parkban (XIV. ker. Tatai út 95). A nosztalgia mozdonyok látványos parádéja keretében a magyar masiniszták legjobbjai mellett Ausztria, Lengyelország, Szerbia és Szlovákia legnagyobb rutinnal rendelkező gőzmozdonyvezetői mérkőznek meg, illetve idén első alkalommal részt vesznek a német vasút képviselői is, akik két csodálatos mozdonnyal érkeznek Berlinből.

A verseny során nemcsak gyorsaságukat, de ügyességüket is összemérik az angol posta, a sörmenet és a tűzoltás – kisasszonyok kiszabadítása versenyszámokban. Mindemellett a nagyközönség is szavazhat arra, hogy mely ország vasparipája érdemli meg az idei „Mozdonyszépe” címet. 

A gőzmozdonyverseny mellett megrendezésre kerül a V. Nemzetközi Étkezőkocsi Találkozó is. A nagyszabású gasztronómiai eseményre eddig 6 ország jelezte részvételi szándékát, mely szerint a nemzetek konyhái étkezőkocsival mutatkoznak be.

 

Részletes program:

2009. szeptember 19., szombat

08:00 – 20:00:   A gőzmozdonyok és étkezőkocsik fotózása a Parkban.

10:30 – 11:00:   Ünnepélyes megnyitó, bemutatkozik a Mozdonyverseny és az Étkezőkocsi Találkozó zsűrije.

11:00 – 14:00:   Étkezőkocsik versenye (zsűrizés).

11:00 – 14:00:   Mozdonyok versenye.

15:00 – 15:30:   Étkezőkocsik versenyének, és a mozdonyszépe-választás eredményhírdetése.

15:30 – 18:00:   Utazás a versenyben részt vett gőzmozdonyokon (jegyváltás a Büfében).

11:00 – 20:00:   Étkezési lehetőség a nemzetközi és hazai étkezőkocsikon (fizetés ellenében - szolid árakon!).

2009. szeptember 20., vasárnap

08:00 – 20:00:   A gőzmozdonyok, és az étkezőkocsik fotózása a Parkban.

11:00 – 14:00:   Mozdonyok versenye.

15:00 – 15:30:   A mozdonyverseny és a mozdonyszépe-választás eredményhirdetése.

15:30 – 18:00:   Utazás a versenyben részt vett gőzmozdonyokon (jegyváltás a Büfében).

16:00 – 18:00:   Fotómodellek fotózása a gőzmozdonyokon.

11:00 – 20:00:   Étkezési lehetőség a nemzetközi és hazai étkezőkocsikon (fizetés ellenében - szolid árakon!).

Mindkét napra érvényes

Nyitva tartás:                     08:00 – 20:00.

Interaktív programok:    15:30 – 18:00   (gőzmozdony-vezetés, hajtányozás, utazás a kerti vasúton).

  

Kiállítás megtekintése:   "125 éves az Orient Expressz" kiállítás a főépület II. emeletén.

  

Belépőjegyek már kaphatóak a Magyar Vasúttörténeti Parkban (1142 Budapest, Tatai út 95.), illetve a Nyugati pályaudvaron lévő boltunkban (a 10-es vágány mellett). Természetesen a rendezvény napján is lehet belépőjegyet vásárolni.

http://www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/232

 

Megközelíthetőség

2009. szeptember 19-én, szombaton:
11:00 - 16:00: véradási lehetőség!
(Személyi igazolvány, + eredeti TAJ és lakcímkártya együttes bemutatása szükséges!)
Kérjük véradás előtt egyen, igyon!

Ez az oldal az alábbi címen érhető el:
http://www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/5/esemeny/261

MÁV Nosztalgia Kft.

1068 Budapest, Nyugati pu. Tel.:/Fax: (36 1) 269-5242
1142 Budapest, Tatai út 95. Tel.: (36 1) 238 0558, Fax: (36 1) 238-0559
E-mail: utazas@mavnosztalgia.hu
Web: http://www.mavnosztalgia.hu