2010. május 21-24.

Pünkösd Krakkóban

Sajnálattal értesítjük a kedves érdeklődőket, hogy ez az utazás a váratlanul igen rosszra fordult időjárási viszonyok miatt, árvízhelyzet miatt elmarad! 

2010 május 21 - 24 között a MÁV Nosztalgia Kft kirándulást szervez Lengyelország kincsestárába, a festői szépségű Krakkóba . A vonaton étkezőkocs is várja a kedves vendégeket.

Az élményvonat kényelmes kocsijaiban, az utazás során utaskísérőink gondoskodnak a vendégeink kényelméről, valamint idegenvezetőnk segítségével megismerik, az ablak előtt elsuhanó táj történetét.

Program napról napra:

péntek:

8 órától regisztráció, majd beszállás az élményvonatba Budapest Nyugati pályaudvaron, ahonnan a vonat 9 órakor indul. Útközben lehetőség van beszállásra Miskolc Tiszai Pályaudvar állomáson, majd folytatjuk az utazást Kassán és Eperjesen keresztül Krakkóba, ahová a késő délutániórákban érkezünk meg.

Az érkezés után autóbusz transzfer következik a szállodába, a szállás elfoglalása után szabadprogram.

Szállás Krakkóban a kiválasztott szállodatípusban.

 

Szombat:

A szálloda éttermében elfogyasztott reggeli után vendégeink szabadprogram keretében fedezhetik fel Krakkót, vagy az alábbi,opcionális kirándulások közül választhatnak.

 

-         Városnézés Krakkóban idegenvezetővel ( 9.00-14.00)

-         Látogatás a Wieliczkai Sóbányában (15.30- 18.30)

 

Szállás Krakkóban a kiválasztott szállodatípusban. 

Vasárnap:

 A szálloda éttermében elfogyasztott reggeli után vendégeink szabadprogram keretében fedezhetik fel Krakkót, vagy az alábbi,opcionális kirándulások közül választhatnak.

-         Városnézés Krakkóban idegenvezetővel (9.00-14.00)

-         Látogatás az Auschwitzi Koncentrációs táborba (9.00-15.30)

-         Kirándulás Zakopanéba, tutajozás a Dunajecfolyón (9.00-18.30)

 

Szállás Krakkóban, a kiválasztott szállodatípusban.

 

Hétfő:

A szálloda éttermében elfogyasztott reggeli után autóbusszal utazunk a Krakkói pályaudvarra, ahonnan 9.30 kor indul a vonatunk Budapestre. Útközben Kassa állomáson állunk meg néhány órára itt lehetőség van a tagjaink átmozgatására, majd a kora esti órákban érkezünk Budapestre.

 

 

Részvételi díj:

 

Standard osztályon: 57.000 HUF/fő

Standard Plus osztályon: cca 79.000 HUF/fő

Prémium osztályon: 135.000 HUF/fő

 

 Mit tartalmaz a részvételi díj:

 

Standard és Standard Plus osztályon:

 

A részvételi díj magában foglalja, az oda vissza útra érvényes menetjegyet és a helybiztosítás díját, valamint Krakkóban a szállás és az állomás közötti transzfereket illetve 3 éjszakai szállást reggelivel kétágyas, zuhanyzós szobákban, két csillagos szállodában, illetve Welcome Drinket Budapesten és Krakkóban

 

Prémium osztályon:

 

A részvételi díj magában foglalja, az oda - vissza útra érvényes menetjegyet és a helybiztosítás díját, valamint 2 alkalommal ebédet,a vonat étkezőkocsijában, illetve korlátlan kávé, tea illetve ásványvízfogyasztást a vasúti utazás időtartalma alatt.

Krakkóban a szállás és az állomás közötti transzfereket, 3 éjszakai szállást reggelivel kétágyas, zuhanyzós szobákban, négy csillagosszállodában.

 

 

Standard osztály:A termes kocsi 4 személyes páholyaiban 4 fő utazik (2 ablak melletti, 2 folyosómelletti ülés)

 

Standard Plusosztály: A termes kocsi 4 személyes páholyaiban 2 fő utazik ( A páholyvalamennyi ülése, a két fő rendelkezésre áll)

 

 

Premium Osztaly: A termes kocsi 4 személyes páholyaiban 2 fő utazik, ( A páholy valamennyi ülése, a két fő rendelkezésre áll) az utazás során az utaskísérők folyamatosan frissítőket szolgálnak fel, illetve utasainka fedélzeti magazinok széles választékából választhatnak.

 

Opcionálisprogramok:

 

-VárosnézésKrakkóban: (Autóbusszal és gyalogosan, illtve hajókirándulás a Wystulán)): 9990 HUF/fő (A program minimum 15 fő jelentkezése estén indul)

-Látogatás aWieliczkai Sóbányában:  6990 HUF/fő(A program minimum 15 fő jelentkezése esetén indul)

-Látogatás azAuschwitzi Koncentrációs táborban: 13990 HUF/fő(A program minimum 10 főjelentkezése esetén indul)

-KirándulásZakopanéba, tutajozás a Dunajec folyón : 21990 HUF/fő (A program minimum 10fő jelentkezése esetén indul)

 

 

Ez az oldal az alábbi címen érhető el:
http://www.mavnosztalgia.hu/hu/menu/5/esemeny/329

MÁV Nosztalgia Kft.

1068 Budapest, Nyugati pu. Tel.:/Fax: (36 1) 269-5242
1142 Budapest, Tatai út 95. Tel.: (36 1) 238 0558, Fax: (36 1) 238-0559
E-mail: utazas@mavnosztalgia.hu
Web: http://www.mavnosztalgia.hu