Magyar alelnököt választott a Nemzetközi Étkezőkocsi Szövetség
2009. június 4-5., Helsinki:A Nemzetközi Étkezőkocsi Szövetség (IRCG) 9. közgyűlése a szervezet tisztújítása keretében új elnököt és alelnököt választott. A több mint 15 tagot számláló nemzetközi szervezet 1965-ös fennállása óta, első alkalommal történt meg hogy női jelölt került az elnöki székbe Tina Nieminen személyében, valamint egy magyar tisztségviselőt, Szigeti Andrást a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési vezetőjét választotta a közgyűlés az IRCG alelnökévé.
A szervezet főbb tevékenysége az utasok magas szintű ellátása és kiszolgálása a tagállamok hazai és nemzetközi hálózatában közlekedő vonatokon valamint a pályaudvarokon, de ezen kívül olyan közös feladatokat is ellát, mint a vasúti vendéglátóipar ügyfélszolgálat, marketing, személyzeti valamint a pénzügyi együttműködés. Ezen feladatok sokrétűsége szerteágazó ismereteket követel meg a szervezet vezetőitől. A magyar szakember megválasztása nem csak hatalmas megtiszteltetés, de a hazai szolgáltatás nemzetközi elismerését is jelenti.
Napjainkban a vasúti közlekedés számos területen versenytársa a légi közlekedésnek, ennek érdekében az itt nyújtott szolgáltatások színvonala sem maradhat el a légitársaságokétól. A szervezet célja, hogy szakmai és módszertani segítséget nyújtson a tagországoknak abban, hogy magas színvonalú szolgáltatásaik révén vonzóvá tegyék a vasúti közlekedést.
A MÁV Nosztalgia a MÁV Starttal egyidejűleg 2007 novemberében csatlakozott az IRCG-hez, azzal a céllal, hogy mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten is népszerűsítse egyedülálló szolgáltatásait. A nosztalgia vonatok ma már Európa számtalan országába eljuthatnak az IRCG nemzetközi közreműködésnek köszönhetően, továbbá lehetőségünk nyílik arra, hogy átéljük a hazai és a külföldi vasutak történelmi múltját, hiszen évről-évre megismerhetjük Európa országainak különböző nosztalgia vonatait.