2015. június 13.

Gőzfelhős kirándulás a pozsonyi Gőzmozdony Találkozóra

2015. június 13-án újra 424-es gőzmozdony vontatta nosztalgiavonat közlekedik a pozsonyi járműskanzenben megrendezésre kerülő Nemzetközi Járműtalálkozóra.
A vonatban nosztalgia párnás és fapados kocsik, valamint sörkocsi közlekedik, ahol lehetőség van frissítők vásárlására.
A vonat a járműskanzenbe érkezik. Onnan a városba a menetrend szerint közlekedő helyi különvonatokkal érhető el a pozsonyi főpályaudvar, ahonnan kényelmes sétával vagy tömegközlekedéssel közelíthető meg a belváros.

Belépő a rendezvényre:
(helyszínen fizetendő)
  • Felnőtt: 6 €
  • Gyermek (6-15 éves korig): 4 €

________________________________________________

Látnivalók


Pozsonyi vár: Pozsony egyik legnépszerűbb idegenforgalmi attrakciója a Szlovák Nemzeti Múzeumnak is helyet adó, 2009-ben felújított, négy saroktornyos vár. A 85 méteres dombon álló hatalmas épület uralja a környék panorámáját.

Jó pásztor ház (Dom u Dobrého Pastiera)
: 1760-1765 között épült, és egyike a vár lábánál elterülő negyed kevés fennmaradt eredeti épületeinek. Úgy tartják, hogy ez Európa legkeskenyebb háza, amelynek minden emeletén csak egy szoba van. A Jó pásztor házban rendezték be az Óramúzeumot. A kiállítási tárgyak a 17-20. században készültek pozsonyi órásmesterek műhelyében.
________________________________________________

Részvételi díjak

  • Felnőtt párnás osztályon: 13.990 Ft/fő
  • Felnőtt fapados osztályon: 11.990 Ft/fő
  • Gyermek párnás osztályon (4-14 éves kor között): 12.490 Ft/fő
  • Gyermek fapados osztályon (4-14 éves kor között): 10.490 Ft/fő
  • Gyermek (4 éves korig, ülőhely nélkül): ingyenes

A részvételi díj magában foglalja a menettérti jegyet és helybiztosítást. A MÁV Nosztalgia Kft. személyzete biztosítja utasaink kényelmét az utazás és a programok teljes időtartama alatt, a visszaúton apró meglepetéssel készülünk a hazatérésre és a „13+1 totó” segítségével további utazásainkra nyerhetnek ajándék részvételi jegyet.

Az utazásra a jegyeket elővételben, legkésőbb az utazás előtti utolsó munkanapon meg kell vásárolni! Az utazásra a helyszínen nem lehet jegyet váltani!

________________________________________________

Ez az utazásunk 1 törzsutas pecsétet ér!
Tudjon meg többet törzsutas programunkról ITT    

________________________________________________

Videó Pozsony városáról.


________________________________________________

Jegyértékesítés

MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési irodájában személyesen  
Budapest Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett

Internetes jegyrendelés regisztráció után a lap tetején lévő "Jelentkezés erre a programra" feliratnál
Tel./Fax: (+36 1) 269-5242  (+36 1) 269-5242

Email: csikos@mavnosztalgia.hu
Internet: www.mavnosztalgia.hu
________________________________________________

Keressen bennünket Facebookon is!

Menetrend (tervezet)

Budapest - Vác - Bratislava (Pozsony)
Indulás: 06:26 - Budapest-Nyugati
Indulás: 07:05 - Vác
Indulás: 07:50 - Szob
Érkezés: 08:45 - Érsekújvár (Nové Zámky)
Indulás: 09:25 - Érsekújvár (Nové Zámky)
Érkezés: 10:40 - Pozsony (Bratislava) Vychod

Bratislava (Pozsony) - Vác - Budapest
Indulás: 16:50 - Pozsony (Bratislava) Vychod
Érkezés: 18:05 - Érsekújvár (Nové Zámky)
Indulás: 18:50 - Érsekújvár (Nové Zámky)
Érkezés: 19:44 - Szob
Érkezés: 20:15 - Vác
Érkezés: 21:10 - Budapest-Nyugati
Képek az utazásról:
2015
« előző év következő év »
Február
14. Valentin-napi Gyertyafény Expressz vacsoravonat 19. Torkos Csütörtök - Gyertyafény Expressz vacsoravonat
Március
21. PIVO Expressz - Élményvonattal Brünnbe
Április
06. Gőzfelhős Sisi vonat Gödöllőre 18. Gőzfelhős kirándulás a Cuha-völgybe 19. Gőzfelhős kirándulás Kassára 25. A 80 éves Árpád motorvonattal Szabadkára 25. Tavaszi Schneeberg Expressz - Élményvonattal Puchbergbe
Május
01. Bánya Expressz - Élményvonattal Mariborba, leszállási lehetősséggel Grazban 04. Golden Eagle Danube Express - Balkan Odyssey 09. Tavaszi Zauberg Expressz- Élményvonattal Semmeringre 15. Gyertyafény Expressz - Gasztronómiai kalandozások Párizstól Isztambulig 16. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba
Június
13. Gőzfelhős kirándulás a pozsonyi Gőzmozdony Találkozóra 20. Szentivánéji Álom Expressz - Élményvonattal Wachauba 20. Levendula Expressz - Ezüstnyíllal Balatonfüredre és a XI. Tihanyi Levendula Fesztiválra
Július
11. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba - Visegrádi Palotajátékok 20. Isonzó Expressz 25. A legendás Árpád motorvonattal Szabadkára
Szeptember
05. PIVO Expressz 2 - Élményvonattal Brünnbe 11. Indián nyár Gyertyafény Expressz 11. Vasutazz Velünk! - Barátok közt Esztergomban 12. 15 éves a Vasúttörténeti Park - Jubileumi rendezvény 19. Gőzfelhős kirándulás a Dunakanyarba 19. Őszi Schneeberg Expressz - Élményvonattal Puchbergbe 26. Lentia Expressz - Élményvonattal Linzbe
Október
03. Vasutazz Velünk! - Madách Expressz 17. Őszi Zauberg Expressz- Élményvonattal Semmeringre
November
11. Márton-napi Gyertyafény Expressz 28. Napfény Advent Expressz - Élményvonattal Bécsbe Szegedrõl
December
11. Advent Expressz - Élményvonattal Bécsbe Budapestről - Nyugdíjas és Vasutas kedvezménnyel 12. Ezüst Advent Expressz - Élményvonattal Bécsbe Budapestről 18. Délibáb Advent Expressz - Élményvonattal Bécsbe Debrecenből 19. Arany Advent Expressz - Élményvonattal Bécsbe Budapestről 29. Téli Zauberg Expressz- Élményvonattal Semmeringre
Jogi nyilatkozat Adatvédelem Engedélyszám: R-00784/1993/2000
Gőzfelhős kirándulás a pozsonyi Gőzmozdony Találkozóra - mavnosztalgia.hu