2017. szeptember 30.
Jegyvásárlás

Gőzfelhős kirándulások Ráckevére

130 éves a budapesti HÉV-közlekedés
Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Másodperc
0
0
A XIX. század vége felé rohamosan nőtt az igény a Budapest környéki települések és a főváros közti utazásokra, ezért a  Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1887. augusztus 7-én átadta az első helyiérdekű vasútvonalát Közvágóhíd és Soroksár között, majd ezt követte 1888. júliusában a Keleti pályaudvar-Cinkota, és ugyanezen év augusztusában a Filatorigát -Szentendre helyiérdekű vasútvonal átadása. Már az első évben több, mint félmillió utas vette igénybe a HÉV szolgáltatásait, és ez a szám rövid idő alatt megtöbbszöröződött. A következő években meghosszabbították a vonalakat Soroksártól Ráckevéig, Cinkotától Gödöllőig, illetve Filatorigáttól Császárfürdőig.

A 130 éves évforduló alkalmából nosztalgia különvonatok közlekednek a Ráckevei HÉV vonalán Pesterzsébet felső és Ráckeve között. A különvonatokat a 204-es gőzmozdonyból valamint egy párnás fülkés és két fapados kocsiból álló szerelvény alkotja. A nap folyamán Pesterzsébet felsőről Ráckevére három, míg Ráckevéről Pesterzsébet felsőre két járat indul. Részletes menetrend a Menetrend fül alatt található.

Ez az utazás nem vesz részt a Törzsutas programban.

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy a HÉV üzem adottságaira való tekintettel a vonaton a WC-ket lezárjuk, azokat használni nem lehet.



Járatok

 Pesterzsébet felső - Ráckeve (2017.09.30)
 Pesterzsébet felső
 9:52
13:52
 17:52
 Dunaharaszti külső
 10:14
 14:14
 18:14
 Szigetszentmiklós 10:22 14:22 18:22
 József-Attila telep
 10:26 14:26 18:26
 Szigetszentmiklós-Gyártelep 10:31 14:31 18:31
 Tököl 10:40 14:40 18:40
 Szigetcsép 10:48 14:48 18:48
 Szigetszentmárton-Szigetújfalu 10:56 14:56 18:56
 Ráckeve 11:08
 15:08
 19:08
 
 Ráckeve - Pesterzsébet felső (2017.09.30)
 Ráckeve 11:49 15:49
 
 Szigetszentmárton-Szigetújfalu 12:01 16:01 
 Szigetcsép 12:09 16:09 
 Tököl
 12:19 16:19 
 Szigetszentmiklós-Gyártelep 12:27 16:27 
 József Attila-telep
 12:32 16:32 
 Szigetszentmiklós 12:36 16:36 
 Dunaharaszti külső
 12:45 16:45 
 Pesterzsébet felső 13:06 17:06 



Partnerünk:



Jegyértékesítés

Személyesen: a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési irodájában, Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett.
E-mail: jegyiroda@mavnosztalgia.hu
Telefon: (+36 1) 269-5242
Nyitva tartás:
Hétfő: 11:00 - 19:00
Kedd, szerda, csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 9:00 - 15:30
Szombat, vasárnap: zárva
Internetes vásárlás: belépés/regisztráció után a lap tetején lévő "Jegyvásárlás" feliratnál




                   

#mavnosztalgia          #élményekútján
Részvételi díjak

Kérjük, hogy jegyvásárláskor a választott indulási időponthoz tartozó jegytípust válasszák ki. Minden jegytípus csak az azon szereplő időpontban induló és viszonylatú járatra érvényes.
Oda-vissza utazás esetén mindkét irányba külön jegyet szükséges váltani!
A járatokra a felszállás helyétől független, egységes jegyárak érvényesek.

Az elővásárlás során megmaradt helyekre a jegyeket a vonatokon is meg lehet vásárolni. A járatokra ülőhely nélküli (álló) jegyet nem lehet váltani!

• Felnőtt - párnás osztályon: 3.590 Ft/fő/irány
• Felnőtt - fapados osztályon: 2.990 Ft/fő/irány
• Gyermek (4-14 éves korig) - párnás osztályon: 3.190 Ft/fő/irány
• Gyermek (4-14 éves korig) - fapados osztályon: 2.590 Ft/fő/irány
Gyermek (0-4 éves korig, ülőhely nélkül): ingyenes

A részvételi díj magában foglalja a jegyet és a helybiztosítást. A megvásárolt részvételi jegy az azon szereplő járaton, egy főre érvényes. A jegyár tartalmazza az Áfá-t. A 24 órát meg nem haladó utazásokra a főoldalon elérhető Személyszállítási Üzletszabályzat feltételei érvényesek.


Jegyértékesítés


Személyesen: a MÁV Nosztalgia Kft. értékesítési irodájában, Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett.
E-mail: jegyiroda@mavnosztalgia.hu
Telefon: (+36 1) 269-5242
Nyitva tartás:
Hétfő: 11:00 - 19:00
Kedd, szerda, csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 9:00 - 15:30
Szombat, vasárnap: zárva
Internetes vásárlás: regisztráció után a lap tetején lévő "Jegyvásárlás" feliratnál


Menetrend (tervezet)

 Pesterzsébet felső - Ráckeve
 Pesterzsébet felső
 9:52
13:52
 17:52
 Dunaharaszti külső
 10:14
 14:14
 18:14
 Szigetszentmiklós 10:22 14:22 18:22
 József-Attila telep
 10:26 14:26 18:26
 Szigetszentmiklós-Gyártelep 10:31 14:31 18:31
 Tököl 10:40 14:40 18:40
 Szigetcsép 10:48 14:48 18:48
 Szigetszentmárton-Szigetújfalu 10:56 14:56 18:56
 Ráckeve 11:08
 15:08
 19:08
 Ráckeve - Pesterzsébet felső
 Ráckeve 11:49 15:49
 
 Szigetszentmárton-Szigetújfalu 12:01 16:01 
 Szigetcsép 12:09 16:09 
 Tököl
 12:19 16:19 
 Szigetszentmiklós-Gyártelep 12:27 16:27 
 József Attila-telep
 12:32 16:32 
 Szigetszentmiklós 12:36 16:36 
 Dunaharaszti külső
 12:45 16:45 
 Pesterzsébet felső 13:06 17:06 
Képek az utazásról:
Jogi nyilatkozat Adatvédelem Engedélyszám: R-00784/1993/2000
Gőzfelhős kirándulások Ráckevére - mavnosztalgia.hu