2019. szeptember 7.

Szalamandra Expressz

Élményvonattal Selmecbányára
A város alapításának legendája egy Sebenitz nevű pásztorról szól, aki az Óhegy sziklái alatt legeltette nyáját, amikor két gyíkra lett figyelmes. Az egyik háta ezüst, a másik arany színben csillogott. Ők vezették el a pásztort a vidék arany- és ezüstlelőhelyeire. A gyíkok ma is ott őrzik a település kincseit a város címerében.

Ez a felfedezés tette a Magyar Királyság legfőbb bányavárosává a települést. Az ősi vulkán beomlott kráterében fekvő, festői szépségű Selmecbánya belvárosa 1993-ban felkerült az UNESCO Világörökség Listájára.

Itt jött létre 1770-re a világ első bányászati akadémiája, melynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt. Ehhez az intézményhez köthető a selmeci diákhagyományok létrejötte, ami 2014-ben a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felvételre került, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslata alapján.
A selmeci diákhagyományok, a mai napig is élnek több magyarországi felsőoktatási intézményben, így például a soproni Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen és Dunaújvároson, Székesfehérvárott is. Akárcsak Selmecbánya alapításához, a diákhagyományokhoz is rengeteg legenda és anekdota kötődik, amit mindenképp érdemes megismerni, akár az utazás során kiosztott totójátékok kérdésfeltevésén keresztül.

A Nohab vontatású Élményvonat selmecbányai vasútállomásra érkezését követően egyénileg, vagy a MÁV Nosztalgia Kft. által szervezett fakultatív programok keretein belül fedezhetik fel utasaink a mai napig is élő diákhagyományok anyavárosát.




Az utazáshoz - felnőttek és gyermekek részére egyaránt - érvényes
útlevél vagy személyi igazolvány szükséges
!






Jegyértékesítés

Személyesen: a MÁV Nosztalgia Kft. Értékesítési irodájában, Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett.
E-mail: jegyiroda@mavnosztalgia.hu
Telefon: (+36 1) 269-5242
Nyitva tartás:
Hétfő: 11:00 - 19:00
Kedd, szerda, csütörtök: 9:00 - 17:00
Péntek: 9:00 - 15:30
Szombat, vasárnap: zárva

Internetes vásárlás: regisztráció után a lap tetején lévő "Jegyvásárlás" feliratnál



                   

#mavnosztalgia          #élményekútján


A) "Imhol a Föld alá megyünk..." Bányász emlékek nyomában, ebéddel - 11.990 Ft/fő
(minimum létszám: 40 fő, időtartama kb 4 óra, tartalma: szükséges belépőjegyeket, kétfogásos ebédet, VOX audioguide készüléket.)

Autóbusszal indulás az állomástól a Bertalan Aknához, leereszkedés a bányamúzeumba. Selmecbánya: Főkamagrófi épület, múzeum megtekintése, látogatás a Katalin Templomban, majd rövid városnéző séta a Fő téren keresztül az Akadémiáig, szakvezetéssel.
A program az alábbi belépőket tartalmazza: Bertalan akna és múzeum, Katalin Templom, Akadémia



B) Szép kis város Selmecbánya", ebéddel - 12.990 Ft/fő - MEGTELT!
(minimum létszám: 30 fő, időtartama kb 4 óra, tartalma: szükséges belépőjegyeket, kétfogásos ebédet, VOX audioguide készüléket.)

Transzfer az állomástól autóbuszokkal a városba, majd  Föld alá indulunk az uralkodók nyomdokain: Látogatás a Glanzenberg altárlóban, a Kamaraház múzeumban. A városnéző séta útvonala: Katalin templom, Betlehem, Alsó Rózsa utca, Akadémia.
A program az alábbi belépőket tartalmazza: Glanzenberg altárló, Kamaraház, Katalin Templom, Betlehem.



Kérjük, egyéni programjuk tervezésekor minden esetben tájékozódjanak a meglátogatni kívánt múzeumok, kilátók, felvonók és egyéb látványosságok aktuális nyitva tartásáról és díjairól azok weboldalain. Kérjük, hogy a kirándulás előtt tekintsék meg a célállomás várható időjárását és annak megfelelő öltözettel készüljenek. Ehhez a www.weather.com oldalakat javasoljuk.
Economy Club

A kényelmes, négyszemélyes páholyokkal felszerelt termes, két légterű Economy Club kocsik tökéletes választást jelentenek pároknak, családoknak, baráti társaságoknak és nagyobb csoportoknak egyaránt. Az ülések háttámlája dönthető, így az utazás közben kényelmesen élvezhetik az elsuhanó táj látványát.

Galéria


Pullman Club

A Pullman Club kocsik nagy lábterű két- és négyszemélyes páholyaiban dönthető ülések szolgálják a rendkívül kényelmes utazást. Egész úton kétfős felszolgáló személyzet gondoskodik vendégeink kényelméről. Az utazás teljes időtartama alatt ásványvíz, kávé és tea korlátlanul fogyasztható az ülőhelyeken. 2019-től a Pullman Club osztály részvételi díja magában foglal továbbá egy odaúton felszolgált reggelit valamint egy visszaúton felszolgált kétfogásos vacsorát. A reggelit az utazás során, míg a vacsorát jegyvásárláskor választhatják ki vendégeink.

Reggeli kínálat (az utazás során választandó):
  • Omlett/roppanós virsli
  • Croissant vajjal és dzsemmel
  • 1 pohár gyümölcslé (2dl)
Vacsorakínálat (jegyvásárláskor választandó):

Menü A:
  • Szedres szamóca leves mentával
  • Tarja szeletek hagymás tört burgonyával és lila káposztával
Menü B:
  • Tarja szeletek hagymás tört burgonyával és lila káposztával
  • Tiramisu gömbök málnavelővel és habkoronával
Menü C (vegetáriánus):
  • Szedres szamóca leves mentával
  • Rántott sajt párolt rizzsel és tartárral
Alkoholos és üdítőitalok, snackek és az árban foglaltakon felüli étkezések térítés ellenében a helyszínen, a felszolgálótól rendelhetőek.


Economy Club - KÉPEK

•  Felnőtt teljes árú: 11.990 Ft/fő
•  Gyermek (4-14 éves korig): 9.990 Ft/fő
•  Gyermek (0-4 éves korig, ülőhely nélkül): díjmentes

A Economy Club osztályra érvényes részvételi díj magában foglalja a menettérti jegyet és helybiztosítást. Az oda- és a visszaúton meglepetésekkel kedveskedünk utasainknak.

Pullman Club osztály - KÉPEK

•  2 vagy 4 személyes asztalnál: 23.990 Ft/fő
•  4 személyes asztal legalább 3 személy együttes utazása esetén foglalható!

A válaszható menüsorok listáját a Kocsiosztályok fül alatt találják.

A Pullman Club osztályra érvényes részvételi díj magában foglalja a menettérti jegyet és a helybiztosítást. A rendkívül kényelmes, nagy lábterű és dönthető ülésekkel felszerelt kocsikban extra szolgáltatásokat kínálunk: az utazás teljes időtartalma alatt ásványvíz, kávé és tea korlátlanul fogyasztható az ülőhelyeken, illetve 2019-től a Pullman Club osztály részvételi díja magában foglal továbbá egy odaúton felszolgált reggelit valamint egy visszaúton felszolgált kétfogásos vacsorát. A reggelit az utazás során, míg a vacsorát jegyvásárláskor választhatják ki vendégeink.



Jegyértékesítés

Személyesen: a MÁV Nosztalgia Kft. Értékesítési irodájában, Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya mellett.
E-mail: jegyiroda@mavnosztalgia.hu
Telefon: (+36 1) 269-5242
Nyitva tartás:
Hétfő: 11:00 - 19:00
Kedd, szerda, csütörtök: 9:00 - 17:00
Péntek: 9:00 - 15:30
Szombat, vasárnap: zárva

Internetes vásárlás: regisztráció után a lap tetején lévő "Jegyvásárlás" feliratnál




Menetrend

Budapest-Nyugati pu. - Selmecbánya
Indulás: 06:35 – Budapest-Nyugati pu.
Indulás: 07:09 – Vác
Indulás: 07:55 – Szob
Érkezés: 07:56 – Párkány
Indulás: 08:25 – Párkány
Érkezés: 11:07 – Selmecbánya
Selmecbánya - Budapest-Nyugati pu.
Indulás: 18:00 – Selmecbánya
Érkezés: 21:05 – Párkány
Indulás: 21:16 – Párkány
Érkezés: 21:16 – Szob
Érkezés: 21:45 – Vác
Érkezés: 22:23 – Budapest-Nyugati pályaudvar
Képek az utazásról:
Törzsutasaink az alábbi utazásokat választották...
Szentivánéji Álom Expressz
2019. június 22.
Isonzó Expressz 2019
2019. augusztus 5.
Vaskapu Expressz
2019. október 18.
Jogi nyilatkozat Adatvédelem Engedélyszám: R-00784/1993/2000
Szalamandra Expressz - mavnosztalgia.hu