Kézen fogott történelem

2020. május 27. Szerda
Az Istvántelki Gőzösműhely egy aprócska világ a világban, kapuin belépve a kíváncsiságé a főszerep. Még a felnőttekre is jellemző, hogy ilyenkor gyermekien csillogó szemmel, szinte csíntalanul csapnak bele a felfedezéseket ígérő túrába. Ki sem mesélhetne ezekről hitelesebben, mint egy idegenvezető, aki kalauzolja a vendégeket a műhely területén. Péter Szilvia 5 éve a MÁV Nosztalgia idegenvezetői csapatának tagja, Istvántelek számára a kifogyhatatlan érdekességek helyszíne. 2019 óta tart körbevezetéseket itt, és beszámolója szerint sosincs két egyforma túra, vagy csoport. 
„Számos olyan meglepetést tartogat a helyszín – és persze a csapatunk is -, amelyekről tényleg csak a látogatók tudnak. Igazán felemelő érzés megosztani a vonatrajongó vendégekkel a kulisszatitkokat, például a vonatok beceneveit, vagy hogy vajon miért akkora a nyomtáv, amekkora, és mi a története. Sok olyan egyedülálló vasúttörténeti relikviával is meglepjük őket, amire nem is számítanak, ami úgy hiszem, manapság a minőségi élményszerzés része.”
A mozdonycsarnokban villamosok és kazánok monumentális látványa óhatatlanul arra sarkallja a látogatókat, hogy kilépjenek a jelenből. Akár terápiás jellegűnek is nevezhetnénk ezeket a sétákat, miközben rengeteg érdekes információval is gazdagodhatunk. A vonatrajongó látogatók keresztkérdéseire is felkészülten kell tudni felelni, így a naprakész tudást itt a szó szoros értelmében kell vennünk! Főként, ha egy mini vonatszakértő is jelen van: „Egy túra alkalmával egy elképesztően felkészült kisfiú már-már zavarba hozott, olyan mélységeiben ismerte a témát, így be kell valljam, én is tanultam néhány új dolgot tőle!”

Sok családban a gyermekek vonatszeretete vonzza szüleiket is a túrára, az audio guide rendszer segítségével pedig beszippantja őket a világ, amely korábban talán nem bírt különösebb jelentőséggel. A fülhallgatón át az átlagosan 80 fő részvételével szervezett túrán mégis mindenki egyedül lehet az idegenvezető hangjával, és ezzel együtt elmerülhet a vizuális élményben, amit a gőzösműhely nyújt.
„Első istvántelki látogatásom lenyűgözött, hiszen szó szerint életre kelt a múlt, és megállt az idő. Jó érzés, hogy olyan hivatásom van, amelynek lényegisége az értékteremtő mivoltában rejlik. Úgy adhatjuk át a történelem egy szeletét, hogy közben talán a jövőt is formáló szemléletet nyújtunk. Ez utóbbira a mostani helyzetben igazán nagy szükség lehet, hiszen a járványt követő lábadozás új esélyt ad majd a turizmus számára is. Bízom benne, hogy hamarosan ismét betöltheti a régi szerepét, még ha kezdetben kicsit módosult formában is.”
Egy istvántelki látogatás jó példa arra, hogy a múltban tündöklő, mára megkopott berendezések milyen időtálló értéket, és mennyi izgalmat tartogatnak a jelenben is. Nincs ez másként a turizmus esetében sem, az újjáéledő utazási kultúra sem veszít majd a fényéből – hiszen az idegenvezetők továbbra is tartják majd a zseblámpát!

Néhány fotó a Gőzösműhelyről: http://www.mavnosztalgia.hu/hu/galeria/316/

Közreműködött: Péter Szilvia, MÁV Nosztalgia idegenvezető


A bejegyzést írta: MÁV Nosztalgia Kft., Péter Szilvia
További bejegyzések
Jogi nyilatkozat Adatvédelem Engedélyszám: R-00784/1993/2000
Kézen fogott történelem - mavnosztalgia.hu