2010. augusztus 27.

XXV. Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás

A XXV. Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás


Egyre színesebb a paletta!  Afgán, örmény, etióp, kongói, orosz, amerikai, ukrán, cseh, lengyel, szlovák, német, osztrák, pakisztáni, és számos európai ország, természetesen a magyarokon kívül. Valóban mondhatjuk, hogy ide hordják nekünk a Föld összes kincsét a kiállítók. Számtalanszor leírtuk, szeretnénk az eseményeket úgy irányítani, hogy a rendezvény ne „csak’’ ásványbörze legyen, hanem egy olyan világra nyíló ablak, amely számtalan ismeretet pótol a hiányzó általános és középiskolai ásványtanból.
Az idei jubileumi kiállítási téma: Az arany. Láthatjuk az aranyat olyan formában, ahogy a kõkorszaki ember elõször megtalálta ezt a sárga rögöt, majd a vadnyugaton százezrek taposták egymást, hogy minél jobb lelõhelyhez jussanak. Láthatunk itt majd megáradt szibériai folyókból tavaszi olvadásakor rövid ideig megtalálható sárga fémet, az amerikai, olasz vagy éppen erdélyi bányákból elõkerülõ fenn-nõtt kristályos ásvány formájában lelhetõ csodát is.  A Duna homokja apadáskor szintén rejt aranyat tartalmazó homokot, amit már sok száz év óta mosnak az aranyászok, kemény, emberpróbáló munkával. Olyan apró szemcsék ezek, hogy 1 gr-ban akár 500.000-700.000 db pici ellapított aranyszemcse is lehet.
Lesznek a vitrinekben a történelmi Magyarország híres bányáiból kristályos aranyak is.
Nem maradhat el a végeredmény sem, tehát lesznek befektetési aranyak: 999 ezrelék tisztaságú aranyrögök 1 grammostól…
A börzére járók egyre népesebb tábora gyûjt szisztematikusan ásványokat itthon és a Föld más gazdag országaiban. Õket az hajtja, hogy a gyûjteményük újabb- és újabb példányokkal gyarapodjon, de a felesleges példányaikat elhozzák cserére vagy eladásra szánva.
Az arany, a kaland a kincskeresés szinonimák, tehát lesz a kiállításon kincsmosás és idén elõször KÕKASZINÓ is, ahol a bátrabbak egy kaszinókõvel, akár gyémántot is nyerhetnek.
Természetesen a nõk sem maradhatnak ki az örömbõl! Soha ennyi drágakõ, ékszer: lánc karkötõ, fülbevaló nem okozott nehézséget a döntésben, mint amennyibõl az idén itt lehet majd válogatni.

Belépõjegy árak:

Gyermek: 400 Ft (4-18 éves korig)

Nyugdíjas: 600 Ft

Felnõtt: 1.100 Ft

Családi: 2.200 Ft (2 felnõtt+2 gyermek) 

Nyitva tartás: augusztus 27-28-29.: mindhárom nap: 9:00-18:00.

További kérdéseivel forduljon bizalommal a szervezõkhöz:

Kõország Bt.: Hernádi Márta 20-378-0419 vagy Pálinkás László 20-9326214 kollégánkhoz

Menetrend (tervezet)

2010
« előző év következő év »
Január
10. Utazzon velünk az Európa Kulturális Fõvárosa megnyitó ünnepségre!
Február
12. Álomutazás a Velencei karneválra 14. Gyertyafény Express
Március
19. Kárpátalja Expressz Beregszászra 20. Tavaszi zsongás a Mecsek alján 27. Dunakanyari kirándulás 28. Tavaszváró szezonnyitó Mozdony Matiné
Április
05. Húsvét Hétfõ Gödöllõn gõzmozdonnyal 16. IV. Oldtimer Expo 2010. 16. Gyertyafény Express 17. Élményvonattal a gyulai Pálinkafesztiválra 24. Nosztalgia vonattal Nagykanizsa-Kotoriba vasútvonalának 150 éves évfordulójára! 24. Rákóczi Expressz Kassára 25. Mozdony Matiné-Gõzmozdonyok napja 29. Wolsztyn Expressz
Május
01. Szécsényi kirándulás élményvonattal 09. Verdi Terezinben 15. Esztergomi kirándulás 21. Pünkösd Krakkóban 23. Mozdony Matiné - Motorkocsik parádéja 28. Gyertyafény Express 29. Fotósvonat a Bezárt Mellékvonalakon II. 30. MINIMAX Gyermeknapi Vándorcirkusz
Június
05. PORT.hu Bringavásár 09. Luxusutazás Isztambulba 09. Boszporusz Expressz 12. Dunakanyari kirándulás 19. Múzeumok Éjszakája 19. Nosztalgiavonattal Pozsonyba 26. Élményvonattal a Balaton Északi partján fotómegállássokkal 26. X. Pilis Rally 27. Mozdony Matiné - A kormányzati jármûvek
Július
03. 150 éves a Székesfehérvár - Komárom vasútvonal 10. Dunakanyari kirándulás 11. 10 éves a Vasúttörténeti Park 12. Mozdony Matiné Étkezõkocsik bemutatója 13. Vasutas családos csereüdülés Franciaországban 19. Utazás az Árpád gyorssínautóbusszal Balatonboglárról Budapestre 25. Mozdony Matiné - A Boldog Békeidõk gasztonómiája 31. Villányi bortúra 31. Bortúra élményvonattal Villányba 31. 140 éves a Villány - Eszék vasútvonal 31. Élményvonattal Goran Bregovic pécsi koncertjére
Augusztus
05. Stefánia vonat 05. Stefánia fesztivál toto megoldásai és nyertesei 07. Farkas Bertalan Expressz 21. IV. Kerti Vasutak Találkozója és Kiállítása 27. Gyertyafény Express 27. XXV. Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás 29. Venice Simplon-Orient-Express a Vasúttörténeti Parkban
Szeptember
05. Egyenlõ esélyek napja 11. Esztergomi kirándulás 11. Élményvonattal Zólyomba 18. X. Közép-Európai Gõzmozdony Grand Prix és VI. Nemzetközi Étkezõkocsi Találkozó 24. Gyertyafény Express
Október
02. Dunakanyari kirándulás 03. Mozdony Matiné - Az 1900-as évek elején és az I.és II. Világháború között készült jármûvek 03. Élményvonattal Bécsbe és Strasshofba 09. Bakonyban a Balaton 15. Gyertyafény Express 17. Közlekedési Nap Gyermekeknek 30. Élményvonattal a Csabai Kolbászfesztiválra
November
11. Gyertyafény Express 13. Gõzvonatású Élményvonattal Nagyváradra 14. Józsi a gõzúthenger avatása 27. „Kell egy jó barát” Családi Nap és Segélykoncert
December
03. GyermekcsoportoknakTélapó Expressz 03. Télapó Expressz indul a Vasúttörténeti Parkba 04. Retro Pullman Expressz Bécsbe 04. Advent Bécsben Élményvonattal 05. Télapó Expressz indul a Vasúttörténeti Parkba 07. Karácsonyi fényvillamos 11. Retro Pullman Expressz Bécsbe 11. Advent Bécsben Élményvonattal 17. Gyertyafény Express 18. Retro Pullman Expressz Bécsbe 18. Advent Bécsben Élményvonattal 29. Tschikosch, Gulasch, Pussta, Piroschka
Jogi nyilatkozat Adatvédelem Engedélyszám: R-00784/1993/2000
XXV. Nemzetközi Ásványbörze és Ékszerkiállítás - mavnosztalgia.hu